Szép napot mindenkinek, aki erre jár! Végre itt a téli szünet, ami ugyan csak tizenkét nap, de remélhetőleg mindenki ki tudja pihenni magát legalább egy kicsit. Utoljára kerek tizenegy nappal ezelőtt jelentkeztem, egy Empress Ki novellával, és furcsa belegondolni, hogy nem telt el minimum egy hónap a bejegyzések között...
Nem fogok ígérgetni, hogy mikor hozok új fejezeteket, vagy mikor teszem fel az átírt Burning Upot a blogra, mert én magam sem tudom. Igyekszem aktívkodni, de csak belegondolok, hogy mennyi dolgom van, elmegy a kedvem az egésztől.
Az ihletmanóm, Sándor, elhagyott. Ez egy nagyon szomorú dolog, de már tulajdonképpen augusztus óta nem mutatkozott előttem, szóval még kérdőre sem tudtam vonni. Egyre inkább felmerül bennem a gyanú, hogy meghalt. És ha így van, akkor új után kell néznem az ihletmanók országában, hátha valaki képes lesz hosszú távon elviselni a hülyeségem.
Viccet félretéve, fogalmam sincs, hogyan kéne újra nekikezdenem az írásnak. Már egy ideje pihentetem ezt a dolgot, de úgy döntöttem, elég a pihenésből, én vissza akarok térni az íráshoz. Újra tollat akarok ragadni, vagy a billentyűzeten pötyögni éjszakába nyúlóan. Alvás előtt történeteket kitalálni a fejembe, hogy reggelre elfelejtsem, hacsak le nem jegyzem valahová. Egyszerűen hiányoznak az érzések, amiket az írás váltott ki belőlem.
Lehet, hogy ide a bejegyzés végére egy ilyen "Vigyázz világ, jövök!" felkiáltás kéne, de képtelen vagyok rá. Csak annyit írnék még, hogy Sándor, ha ezt olvasod, akkor remélhetőleg felbukkansz a közeljövőben, mert ha nem, akkor megkereslek, és a cuki kis piros sáladnál fogva rángatlak vissza a szobámba, hogy odaláncolhassalak valahová, ahonnét soha többet nem tudsz meglépni.
Köszönöm a figyelmet, puszillak benneteket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése