Novella#4 - A legrosszabb karácsony

Öten ültük körül az apró konyhaasztalt. Senki sem szólalt meg, csak meredt maga elé. Nem akartunk mondani semmit, úgyis felesleges lett volna. Ez egy évek alatt felgyülemlett kifajadás volt, de azért fájt. Alig egy órával azelőtt még boldogan helyezkedtünk el a karácsonyfa alatt, mindenki az ajándékait bontogatta, örült annak, amit kapott. 

De most valahogy megült közöttünk a csend. Az általában életvidám házba pont ezen a napon költözött be a düh és a bánat. Ezen a szép napon, amit mi úgy hívunk, hogy Szenteste. 

Senki nem akart sírni. Mégis, egyre csak jöttek a visszafojtandó könnyek, ahogy belegondoltam, hogy a nagymamámnak mégis mennyire nem volt igaza. A fejünkhöz vágta, hogy ő csak akkor jó nekünk, amikor anyagi támogatás kell, a születésnapján fel sem köszöntöttünk, és hogy ebben a családban csak négyen vagyunk. Mindannyian tudtuk, ki az, akit ő nem gondol családtagnak. Mindannyian tudtuk, hogy beteg, és lehet, hogy ezért nem emlékszik arra, amikor a szülinapján közösen felköszöntöttük. De attól még fájt. Anyának a legjobban, hiszen az ő lánya volt. 

Nem akartunk mondani semmit. Nem akartuk, hogy a bennünk felgyülemlett feszültség és bánat a többieken csapódjon. 

Felálltam, kinyitottam a hűtő ajtaját, kivettem a bontatlan vörösbort. Úgy éreztem, mindenkinek szüksége van rá. A poharakat előkaptam a szekrényből, mindenki elé leraktam egyet. Még a tizennégy éves öcsém is kapott egy kis alkoholt. Nem sokat, alig pár cseppet. 

Csendesen iszogattunk. Továbbra sem szólalt meg senki. Meredtünk magünk elé, a gondolatainkba temetkezve. Majd kibukott belőlem: 

 - Miért kellett tönkretenniük a karácsonyunkat? Nem várhatott volna ez még pár napig? Meg egyáltalán, hogyan várhatja el tőlünk, hogy a családjaként viselkedjünk, amikor ő sem teszi ezt soha? Miért kell mások örömét elrontani, csak mert nekik nincs? - szégyenszemre kibuggyantak a könnyeim, és szipogtam.
Mindig is én voltam a legérzékenyebb. Nekem kellett pszchológuhoz járnom amikor anyáék veszekedtek, én buktam ki, amikor nem úgy sikerült a kilencedik, ahogy akartam. Ahogy ez a karácsony sem sikerült úgy, ahogy szerettem volna... 

Vélemény: I Remember You

Sziasztok, kellemes, boldogságban és ajándékokban gazdag karácsonyt mindenkinek! Szép hosszú üdvözlés, na mindegy. 

Végre elérkezett a téli szünet, és volt alkalmam befejezni a már igencsak esedékessé vált I Remember You-t. Ez az első sorozatvélemény (vélemény, nem kritika) a blogon, és remélem elnyeri a tetszéseteket. 

Salut, c'est moi! - Helyzetjelentés és elhatározások

Szép napot mindenkinek, aki erre jár! Végre itt a téli szünet, ami ugyan csak tizenkét nap, de remélhetőleg mindenki ki tudja pihenni magát legalább egy kicsit. Utoljára kerek tizenegy nappal ezelőtt jelentkeztem, egy Empress Ki novellával, és furcsa belegondolni, hogy nem telt el minimum egy hónap a bejegyzések között... 

Nem fogok ígérgetni, hogy mikor hozok új fejezeteket, vagy mikor teszem fel az átírt Burning Upot a blogra, mert én magam sem tudom. Igyekszem aktívkodni, de csak belegondolok, hogy mennyi dolgom van, elmegy a kedvem az egésztől. 

Az ihletmanóm, Sándor, elhagyott. Ez egy nagyon szomorú dolog, de már tulajdonképpen augusztus óta nem mutatkozott előttem, szóval még kérdőre sem tudtam vonni. Egyre inkább felmerül bennem a gyanú, hogy meghalt. És ha így van, akkor új után kell néznem az ihletmanók országában, hátha valaki képes lesz hosszú távon elviselni a hülyeségem.

Viccet félretéve, fogalmam sincs, hogyan kéne újra nekikezdenem az írásnak. Már egy ideje pihentetem ezt a dolgot, de úgy döntöttem, elég a pihenésből, én vissza akarok térni az íráshoz. Újra tollat akarok ragadni, vagy a billentyűzeten pötyögni éjszakába nyúlóan. Alvás előtt történeteket kitalálni a fejembe, hogy reggelre elfelejtsem, hacsak le nem jegyzem valahová.  Egyszerűen hiányoznak az érzések, amiket az írás váltott ki belőlem. 

Lehet, hogy ide a bejegyzés végére egy ilyen "Vigyázz világ, jövök!" felkiáltás kéne, de képtelen vagyok rá. Csak annyit írnék még, hogy Sándor, ha ezt olvasod, akkor remélhetőleg felbukkansz a közeljövőben, mert ha nem, akkor megkereslek, és a cuki kis piros sáladnál fogva rángatlak vissza a szobámba, hogy odaláncolhassalak valahová, ahonnét soha többet nem tudsz meglépni.

Köszönöm a figyelmet, puszillak benneteket. 

Novella#3 - Mindörökké, még a mennyekben is

Sziasztok. Hoztam nektek egy kis novellát. Tekinthetjük egy amolyan betegség és szabadidő búcsúztatónak is, elvégre egy hetes pihenés után holnap visszatérek az iskolapadba. Lehet, hogy ezért lett ilyen negatív a hangulata. Vagy csak azért, mert lespoilereztem magamnak a sorozat végét? Mindegy. Jó szórakozást! 

Novella#2 - Ha tudnád, mióta...

Sziasztok! Hoztam nektek egy icipici GRi (G-Dragon&Seungri) novellát. Jó szórakozást!

Cikk #3 - Könyvek, könyvek, könyvek...

Sziasztok! Mi újság veletek? Jól eltűntem, nem igaz? Elnézést kérek tőletek, mindenkitől, aki olvasni szokta akár ezt a blogot, akár a Burning Upot vagy a Back Againt. 

Valahogy az elmúlt időben összecsaptak a fejem felett a hullámok. Hazaértem - a legjobb esetben fél négykor, egyébként pedig hat és hét között -, aztán belemerültem a tanulásba, mert témazáró témazárót követett, az osztályom egyik képviselőjeként hétfőn az igazgatói irodában találtam magam az egyik osztálytársam, két eggyel alattam járó, két osztályfőnök, a tagozatvezetőnk, az informatika tanárunk és természetesen az igazgató társaságában, hogy megbeszéljük a nézeteltéréseinket az előbb említett infótanárral. Megvan erről a személyről a véleményem, azonban ez a poszt nem azért van, hogy ezt kifejezzem. 

Cikk#2 - Bejelentkezés a francia füzetből

Szép (szebb) napot minden kedves olvasómnak. Nem, ez nem igazán visszatérés, inkább csak egy bekukkantás, és egy kis lazulás két oldal között. 

Hogy telik a suli? Minden oké? Sokat kell tanulni? Titeket is idegesít a heti öt tesi, illetve annak alternatív megoldásai? 

Mindenesetre az biztos, hogy ha ez így megy tovább, én nem tudom, hogyan fogom kibírni ezt az évet. Ez még csak az első hét volt, de már most több, mint kétszáz szót a nyakunkba varrtak (a nyári kötelező majdnem százötvenen kívül), rengeteg a tanulnivaló, és már az első jegyeket is kiosztották. De hát azt hiszem, ezt jelenti gimnazistának lenni, ahol már az első nap egy rakat házit feladnak... 

A suli épülete már most tele van hullafáradt, kávéfüggő zombikkal, és én is egy lettem közülük. Pedig megfogadtam, hogy nem így lesz. Hát, ezen már kár bánkódni, ami történt, megtörtént, és egyébként is - szeretem a kávét. 

Az biztos, hogy nem irigylem a most érettségizőket. Legjobb barátom is most végez, és mesélte, hogy negyvenegy tételt kell megtanulniuk magyarból (húszat irodalomból, huszonegyet nyelvtanból) év végéig, és ez még csak egy - illetve kettő, ha úgy nézzük - tantárgy. A tanárok tavaly nekünk azt mondták, hogy jövőre már könnyebb lesz. Hát nem lett, legfeljebb csak az a része, hogy nekem könnyebben megy a tanulás része, de ez is csak saját érdemből, azoknak az ötleteknek hála, amiket nyáron kifejlesztettem, és korábban megosztottam az egyik bejegyzésemben. 

Azt hiszem, tényleg bele fogok őrülni. Tavaly még nagyban éjszakáztam, tízig-tizenegyik sorozatot néztem, aztán lefeküdtem aludni. Most pedig már örülök, ha egy részt meg tudok nézni az éppen aktuális sorozatomból, és kilenckor lefekszem aludni, hogy másnapra ne legyek annyira hulla. 

Na de megyek vissza tanulni, különben sosem végzek. Több, mint a fele még vissza van. 

Nektek milyen tapasztalataitok vannak eddig? Titeket is elkezdtek már hajszolni a tanárok?

Puszi:  

Novella #1 - Hat perc

Sziasztok! Meghoztam a blog első novelláját, amit szerdán este írtam meg, csak sosem volt aktuális, hogy kirakjam, vagy egyszerűen csak elfelejtettem. Jó szórakozást hozzá! 

******

A digitális óra hajnali hármat mutat. Körülöttem, a szobámban minden csendes, csak egy-egy kutya ugat fel néha a szomszédos kertekben, Alíz, a rottweilerem szinte soha. Ő is már lassan öt éves. Hogy telik az idő! Mintha csak tegnap lett volna, hogy az emeletes társasházból végre kiszabadultunk, én, a szüleim, és az öcsém. Furcsa belegondolni, hogy mindjárt nagykorú vagyok…

Három óra egy perc. A gondolataim össze-vissza cikáznak, aludni továbbra sem tudok. Holnap iskola, megkezdem a tizedik tanévemet – ami valójában a tizenegyedik, csak a nulladikkal kezdtem a gimnáziumot. Nem is igazán értem, az én hozzáállásommal hogyan jutottam el idáig, hiszen sosem tanultam. Csak ültem az órákon, és ami megmaradt a fejemben, az megmaradt, ami nem, az nem. Nem tanultam soha.

Három óra kettő. Igazán aludni kéne már, de továbbra sem vagyok képes lehunyni a szemeim. Az agyam pörög, mintha legalább két kávét megittam volna. Jaj, de finom is az a kávé! A fekete, keserű ital, ami frissen végigégeti a torkomat… Igazán felemelő és inspiráló tud lenni. Nem véletlenül van az, hogy ha leülök írni, azt mindig egy bögre kávé társaságában teszem.

Három óra három. Ahelyett, hogy itt számolom a perceket, lehet, hogy értelmesebb elfoglaltság lenne elővenni egy könyvet. Vagy bekapcsolni a számítógépet. Nem ártana haladni az új fejezettel sem, hiszen a blogom olvasói már várják. Vagy mondjuk aludni, mert nemsokára kelni kell, indulni az iskolába, visszaülni a padba. Lehet, hogy azért nem tudok még csak elszundítani sem, mert izgatott vagyok? Ugyan már, az nem rám vallana.

Három óra négy. Kitakarózom, felkelek az ágyból, felkapcsolom az olvasólámpát. Előkapom a füzetem és egy tollat, leülök az íróasztalom elé.  Írni kezdek.

„ – Ha már meghaltál, halott is maradhattál volna – morogta Dávid, miközben pisztolyt fogott volt legjobb barátjára. Dühös volt, veszettül dühös, azonban még ennek ellenére sem akart elhamarkodottan cselekedni.”

Három óra öt. Leteszem a tollat, ennyi volt az írásból. Nem jön az ihlet, nem tudok mit hozzáfűzni, és ez iszonyatosan zavar. Mintha az eddigi gondolataim fonalát elvágták volna, nem jut semmi az eszembe. Lekapcsolom a lámpát, visszafekszem az ágyba, lehunyom a szemem. A takarót nem terítem magamra, ebben a melegben semmi értelme. A hűvös falhoz nyomom a lábaimat, kezdek elálmosodni.

Három óra hat – talán. Már nem figyelem az órát. Holnap le kell adnom a bizonyítványom, csak itthon ne felejtsem. Elfelejtettem lekapcsolni a villanyt a konyhában. Mindegy, én már fel nem kelek. Apa úgyis mindjárt felébred… 

Khm... Izé...

Igen, ez egy nagyon értelmes cím. Sziasztok.

Tudom, el vagyok maradva a kritikákkal, nagyon, azonban valószínűleg nem is leszek velük kész, és ezt nagyon sajnálom. A suli, az órarendem, és az új tanárok is betettek, és már előre látom, hogy ha túl akarom élni ezt az évet, akkor valamiről mindenképpen le kell mondanom, és úgy döntöttem, ez az írás lesz. A blogjaim természetesen megmaradnak, a szünetekben (vagy éppen órákon) íródó kis novellákat ki fogom rakni ide, és amikor van időm, írni fogok, de megszüntetem azt a minimális rendszerességet is, ami eddig volt. A blogról a kritikakérést teljes egészében törlöm, nem lesz ilyen lehetőség, mert szeretnék minél inkább a tanulmányaimra koncentrálni. Természetesen cikkek lesznek, amikor lesz hozzá témám és időm.

Elnézéseteket kérem. Tudom, hogy még csak nemrég indult a blog, és sajnálom is, hogy már most egyfajta "szünetet" kell tartanom. A megértéseteket pedig nagyon köszönöm.

Puszi: 

Cikk#1 Back to school - Tanulás, ahogy én csinálom

Sziasztok! Mivel pár nap, és ismét a tanárokkal, dolgozatok és feleltetések tömkelegével nézhetünk szembe, úgy gondoltam, hozok nektek egy cikket az én tanulási módszereimről. Remélem hasznát veszed a lentebb leírtaknak!

******

Valószínűleg már realizáltad magadban, hogy nincs egy hét, és ismételten az iskola padját koptatod majd – vagy még nem? Nem baj, megteszem neked ezt az apró szívességet: Mindjárt suli. Megint.

Mindenki máshogy áll a tényhez. Én például, siránkozás helyett nekiálltam felkészülni: lassan végzek a kötelező olvasmánnyal, kidíszítettem a füzeteimet úgy, hogy tetsszen, és összeírtam a céljaimat, amiket el szeretnék érni. Tizedikbe megyek, francia nyelvi tagozatos osztályba járok, és év végén vizsga. Rájöttem, hogy ha nem tanulok, nem érhetem el a céljaimat, és mások sem fogják ezt megtenni helyettem. Ezért csak azt tudom ajánlani nektek is, hogy tanuljatok. Tudom, hogy utáljátok, én is utáltam egy darabig, viszont muszáj. Most pedig ennek a kivitelezéséhez fogtok pár nálam jól bevált módszert látni. Kezdjük is!

      

Mindig jegyzetelj!

Ne írd le szóról szóra, amit a tanár órákon mondd. Szűrd ki a lényeget, szavakban jegyezd le úgy, hogy később emlékezz rá, miről volt szó. Egyszerű és nagyszerű megoldás az olyan tanároknál, akik csak mondják és mondják, meg sem várják, hogy leírd, amit kell.

Szelektálj!

Holnap három (vagy több) dolgozatot is írtok? Akkor válogasd ki, melyikből fontosabb a jó jegy, melyik kell a továbbtanuláshoz, melyik az, amelyiket úgyis ki tudod javítani, vagy hogy melyik, amelyikre tanulnod sem kell, mert úgyis tudod. Állíts fel egy fontossági sorrendet. Ezt még a pszichológusom ajánlotta, amikor kilencedik elején begyűjtöttem pár rossz jegyet, mert mindenre akartam tanulni, és ettől valahogy egyik sem sikerült. Nagyon hasznos volt, ez alapján éltem túl ezt az évet.

Tanulj játékosan!*

Elsőnek furcsának tűnik a kifejezés, nem igaz? Vajon mit takarhat a játékos tanulás? Miért tudok jobban tanulni, ha „játékkal” egybekötve teszem? Nagyon egyszerű: A bal agyfélteke az, amelyik megjegyzi a bemagolt anyagot, ami többszöri olvasás után rögzül. Ez az agyunk logikus része, ami elemez mindent, amit talál. Ezzel értjük (vagy éppen nem értjük) a matekot, fizikát, sőt, még a nyelv is idetartozik.

Azonban a jobb agyfélteke kezeli az érzelmeket, ő a felelős a belső, lelki világunk megértéséért. Ide tartozik a kreativitás, a fantázia, a képzelet, és még nagyon sok más is. Ez az az agyfélteke, amely segítette megtanulni nekünk a színeket és a formákat, amikor kisgyerekek voltunk, és ezt a fajta módszert használhatjuk az tananyagoknál is. Kösd az évszámokat, számokat, bármit egy-egy színhez, formához, eseményhez. Ez lehet akármi, mondjuk a szövegkiemelőd színe, az, hogy mit ettél, miközben tanultál (vagy mit tanultál, miközben ettél), akármi.

A játékos tanulás, ebből kifolyólag nem feltétlenül jelent játékot, a szó szoros értelmében. Ez valami, amit az agyunk jobb félteke játékként fog fel.

Használj színeket!

Ha színessel írsz, szövegkiemelőt használsz, akkor könnyebben megjegyzed a tanulnivalót. Ilyenkor ne emelj ki egész sorokat, hanem csak kulcsszavakat, ugyanis ha az egész könyved sárga a szövegkiemelőtől, akkor nem érsz el vele semmilyen hatást, csak azt, hogy a szemed vibrálni fog tőle, elkezd fájni a fejed, és hasonló, kényelmetlen dolgok. Ezt te sem szeretnéd, nem igaz?

Írd le!

Írd le, amit meg kell tanulni, a saját kézírásoddal! A már megszokott, gyakran használt betűket – még ha a kézírásod csúnya is – sokkal egyszerűbb megtanulni. Egyrészt nem fog annyira zavarni a fekete-fehér kontraszt, mint a nyomtatott lapoknál, másrészt, miközben leírod, már azzal is tanulsz valamennyit.

Tűzz ki magad elé célokat!

Sokkal könnyebb lesz leülni tanulni, ha van miért. Én például be akarok kerülni az egyik Szöuli egyetemre, de ahhoz nagyon sokat kell tanulnom, hogy sikerüljön. Ez a legnagyobb célom. Azonban elég, ha kisebbek is vannak, például hogy megszerezzem a négyest földrajzból, hogy 90% felett legyen az év végi francia vizsgám, vagy hogy elérjem az ötöst franciából év végén. A lényeg, hogy legyenek terveid, céljaid a jövőre nézve, és ne csak a holnapi dolgozat lebegjen a szemed előtt, hanem az, hogy ez mennyivel segít a céljaid elérésében, és neked mit kell tenned hozzá. Hidd el, ezerszer több kedved lesz odaülni az íróasztalhoz, és tanulni.

Ennyi lett volna mára, a kritikákkal igyekezni fogok. Remélem hasznosnak találtátok a cikket, és sok sikert a sulihoz!

(* A hármas pontban leírtakat Lantos Mihály – Villámolvasás a gyakorlatban c. könyvéből tanultam, ezt is használtam, miközben a cikket írtam.)

 

Kritika #1 - Darshien: Minden jót

Sziasztok! Meghoztam az első kritikát, méghozzá Darshien blogjáról. A designról nem fogok írni, mert külön "kérte", hogy ne tegyem. Remélem, hasznodra lesz a kritika, és így végre megfogadod a tanácsaimat!
(A szövegben spoilerek találhatóak a történetre nézve.)
******

- link - 

Nos, kezdjünk is bele. A fülszöveg határozottan tetszett, engem legalábbis elsőre is megfogott. Az egyetlen hiba, amit találtam benne, az az igeidőegyeztetés. Az elején múlttal kezdtél, viszont a közepe felé már jelen időben írtad. Ezt szerintem jó lenne javítani, mert annak ellenére, hogy a fejezetekben ez a hiba nem fordul elő, mivel a fülszövegben igen, előfordulhat, hogy néhány olvasó megnyitja a blogot, elolvassa a leírást, és már rá is nyom a kis x-re a sarokban.

Összességében a helyesírásod kiváló, egy-két elgépelést vettem csak észre, de ez a legjobbakkal is megesik. Van egy-két furcsa szószerkezet, amit nem tudtam mire vélni, például fogalmam sem volt róla, mit takar a "felnőtt buli" kifejezés az első fejezetben. Ami pedig nagyon zavart, az az, hogy a szöveg nem sorkizárt. Sokkal esztétikusabb lenne, ha átállítanád, mert nekem például nagyon zavarja a szemem, hogy nem folyamatosak a sorok. Ami pedig a másik dolog, ami zavar, az az, hogy a gondolatjel helyett felsorolásjeleket használsz. Szerintem ezen is lehetne változtatni, de ez csak személyes vélemény. 

És akkor a történetről...

Ez így kicsit nehéz lesz, mert már tudok részleteket a folytatásból, de... Na, megpróbáljuk.

Először is, Nóra egy viszonylag szerethető karakter, aki sosem úgy reagál, ahogy számítanánk rá. Az ötödik fejezetben például egy átlagos főhős visszaszaladna a barátjáért, nem elfutna, és éppen emiatt a döntése miatt tűnik átlagosnak, amire rátesz még egy lapáttal a makacssága is. Orsi hiába nem tartja jó ötletnek bemenni a házba, Nóra akaratos, és csak azért is bemegy. 

Van pár életszerűtlen helyzet, főként a negyedik fejezetben. Például amikor Nóra egy egyszerű fehér pólóban, szürke melegítőnadrágban lemegy a lépcsőn, és Alex - minden előzmény és komolyabb ismeretség nélkül - gyönyörűnek nevezi. Ez azért - valljuk be - eléggé úgy tűnik, mintha csak fel akarná szedni, nem pedig komoly kapcsolatot kialakítani vele. Aztán az, hogy meg akarják ismételni a délutánt, ami annak ellenére volt kellemes, hogy rendesen beszélgettek volna. Nem is ismerik egymást, és Nóra magában máris szerelemnek nevezi a férfi iránt kialakult vonzódást. 

Nórának gyakran vannak hangulatingadozásai, például amikor az egyik pillanatban a legszívesebben elsírná magát, a következőben pedig már az emeletre lopódzva nyomozót játszik, hogy kiderítse ki volt a házában. Egy normális ember először hívná a rendőröket, hogy valaki van a házában, nem pedig bemegy és elkezdi keresni. Mi van akkor, ha egy sorozatgyilkos lett volna?  

Viszont ennek az ellentéte is megtalálható, mint például mikor először találkozik az új főnökével, vagy Sára kétszínűsége. 

Összességében, a történetednek vannak jó, és kevésbé jó részei, néhol elkapkodod, néha pedig túlságosan kidolgozod a részleteket. Van még mit fejlődni írás terén, de hát, kinél nincs?  Sok sikert a továbbiakhoz, Darshien! 

Rhyssa.

Üdvözöllek!

Szia! Örülök, hogy idetévedtél a blogomra, remélem, hogy elnyeri majd a tetszésed, amiket itt találsz.
Lehet, hogy korábban találkoztál már a nevemmel, egy-egy blogos csoportban, akár a Jack Daniels blog kapcsán, vagy talán olvastad valamelyik történetemet. Ha így van, valószínűleg kíváncsi vagy, miért is hoztam létre egy ilyen mindenes blogot.

A válasz erre igen egyszerű: kipattant a fejemből az ötlet, és úgy gondoltam, hogy miért is ne valósítsuk meg? Ugyanakkor ez nekem egyfajta menedékként szolgál a rendes életem problémái elől (erre utal maga a cím is, "Mon refuge", ami azt jelenti franciául, hogy "a menedékem".), amik mostanában egyre gyakrabban érnek. Ezzel kicsit el tudom terelni a figyelmem, ami az írással nem mindig sikerül.

Nem terveztem hosszú bevezetést, éppen ezért nem is lesz az. Oldalt, a moduloknál találsz egy kis bemutatkozószöveget, ott megtalálod, hogy mi minden lesz ezen a blogon.

Puszillak benneteket: Rhyssa