2016. augusztus 26., péntek

Cikk#1 Back to school - Tanulás, ahogy én csinálom

Sziasztok! Mivel pár nap, és ismét a tanárokkal, dolgozatok és feleltetések tömkelegével nézhetünk szembe, úgy gondoltam, hozok nektek egy cikket az én tanulási módszereimről. Remélem hasznát veszed a lentebb leírtaknak!
******
Valószínűleg már realizáltad magadban, hogy nincs egy hét, és ismételten az iskola padját koptatod majd – vagy még nem? Nem baj, megteszem neked ezt az apró szívességet: Mindjárt suli. Megint.

Mindenki máshogy áll a tényhez. Én például, siránkozás helyett nekiálltam felkészülni: lassan végzek a kötelező olvasmánnyal, kidíszítettem a füzeteimet úgy, hogy tetsszen, és összeírtam a céljaimat, amiket el szeretnék érni. Tizedikbe megyek, francia nyelvi tagozatos osztályba járok, és év végén vizsga. Rájöttem, hogy ha nem tanulok, nem érhetem el a céljaimat, és mások sem fogják ezt megtenni helyettem. Ezért csak azt tudom ajánlani nektek is, hogy tanuljatok. Tudom, hogy utáljátok, én is utáltam egy darabig, viszont muszáj. Most pedig ennek a kivitelezéséhez fogtok pár nálam jól bevált módszert látni. Kezdjük is!
      
Mindig jegyzetelj!
Ne írd le szóról szóra, amit a tanár órákon mondd. Szűrd ki a lényeget, szavakban jegyezd le úgy, hogy később emlékezz rá, miről volt szó. Egyszerű és nagyszerű megoldás az olyan tanároknál, akik csak mondják és mondják, meg sem várják, hogy leírd, amit kell.

Szelektálj!
Holnap három (vagy több) dolgozatot is írtok? Akkor válogasd ki, melyikből fontosabb a jó jegy, melyik kell a továbbtanuláshoz, melyik az, amelyiket úgyis ki tudod javítani, vagy hogy melyik, amelyikre tanulnod sem kell, mert úgyis tudod. Állíts fel egy fontossági sorrendet. Ezt még a pszichológusom ajánlotta, amikor kilencedik elején begyűjtöttem pár rossz jegyet, mert mindenre akartam tanulni, és ettől valahogy egyik sem sikerült. Nagyon hasznos volt, ez alapján éltem túl ezt az évet.

Tanulj játékosan!*
Elsőnek furcsának tűnik a kifejezés, nem igaz? Vajon mit takarhat a játékos tanulás? Miért tudok jobban tanulni, ha „játékkal” egybekötve teszem? Nagyon egyszerű: A bal agyfélteke az, amelyik megjegyzi a bemagolt anyagot, ami többszöri olvasás után rögzül. Ez az agyunk logikus része, ami elemez mindent, amit talál. Ezzel értjük (vagy éppen nem értjük) a matekot, fizikát, sőt, még a nyelv is idetartozik.
Azonban a jobb agyfélteke kezeli az érzelmeket, ő a felelős a belső, lelki világunk megértéséért. Ide tartozik a kreativitás, a fantázia, a képzelet, és még nagyon sok más is. Ez az az agyfélteke, amely segítette megtanulni nekünk a színeket és a formákat, amikor kisgyerekek voltunk, és ezt a fajta módszert használhatjuk az tananyagoknál is. Kösd az évszámokat, számokat, bármit egy-egy színhez, formához, eseményhez. Ez lehet akármi, mondjuk a szövegkiemelőd színe, az, hogy mit ettél, miközben tanultál (vagy mit tanultál, miközben ettél), akármi.
A játékos tanulás, ebből kifolyólag nem feltétlenül jelent játékot, a szó szoros értelmében. Ez valami, amit az agyunk jobb félteke játékként fog fel.

Használj színeket!
Ha színessel írsz, szövegkiemelőt használsz, akkor könnyebben megjegyzed a tanulnivalót. Ilyenkor ne emelj ki egész sorokat, hanem csak kulcsszavakat, ugyanis ha az egész könyved sárga a szövegkiemelőtől, akkor nem érsz el vele semmilyen hatást, csak azt, hogy a szemed vibrálni fog tőle, elkezd fájni a fejed, és hasonló, kényelmetlen dolgok. Ezt te sem szeretnéd, nem igaz?

Írd le!
Írd le, amit meg kell tanulni, a saját kézírásoddal! A már megszokott, gyakran használt betűket – még ha a kézírásod csúnya is – sokkal egyszerűbb megtanulni. Egyrészt nem fog annyira zavarni a fekete-fehér kontraszt, mint a nyomtatott lapoknál, másrészt, miközben leírod, már azzal is tanulsz valamennyit.

Tűzz ki magad elé célokat!
Sokkal könnyebb lesz leülni tanulni, ha van miért. Én például be akarok kerülni az egyik Szöuli egyetemre, de ahhoz nagyon sokat kell tanulnom, hogy sikerüljön. Ez a legnagyobb célom. Azonban elég, ha kisebbek is vannak, például hogy megszerezzem a négyest földrajzból, hogy 90% felett legyen az év végi francia vizsgám, vagy hogy elérjem az ötöst franciából év végén. A lényeg, hogy legyenek terveid, céljaid a jövőre nézve, és ne csak a holnapi dolgozat lebegjen a szemed előtt, hanem az, hogy ez mennyivel segít a céljaid elérésében, és neked mit kell tenned hozzá. Hidd el, ezerszer több kedved lesz odaülni az íróasztalhoz, és tanulni.

Ennyi lett volna mára, a kritikákkal igyekezni fogok. Remélem hasznosnak találtátok a cikket, és sok sikert a sulihoz!

(* A hármas pontban leírtakat Lantos Mihály – Villámolvasás a gyakorlatban c. könyvéből tanultam, ezt is használtam, miközben a cikket írtam.)

 


8 megjegyzés:

  1. Szia!

    Nagyon tetszett a cikk :)
    Én is hasonló módszerekkel tanulok, és egyébként elég eredményesen. Szerintem ezek elég hasznos tanácsok, mondjuk szerintem a legfontosabb az utolsó pont. Bár, lehet, hogy csak én vagyok ennyire fura meg impulzív, de számomra kell a motiváció. Csak úgy nekiülni, mert KELL... nem igazán tudok. A hármas pont egyébként nagyon érdekes.
    És még annyit: gratulálok ahhoz, hogy kiolvastad a kötelezőket. Nekem egyelőre nem sikerült, pedig imádok olvasni és időm is van bőven. A nehezítő körülmény az, hogy fakultálok magyarból, ezért vagy harmincat rám sózott az irodalomtanár :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, és a hármast érdekesnek találtad. Számomra is talán a legfontosabb az utolsó, mert én nem tudom bemagolni az anyagot, ha nincs motiváció és kedv, akkor nem ragad meg. A kötelező nálam a Kis Herceget takarja, igaz, hogy franciául, de még így is egy hónapig tartott, és még közel sem vagyok kész a hozzá kapcsolódó feladatokkal... :D
      Sok sikert a kötelezőkhöz, még erre a pár napra! ^^

      Törlés
  2. Nagyon tetszett a cikk :) megpróbálom, majd bevetni őket, ugyan is előző évbe igencsak rontottam párból :P Szóval köszönöm :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen, femélem neked is beválnak majd! :)

      Törlés
  3. Szia! Nagyon sokat segített a cikk. Köszi. Most kedvem lett tanulni. :D
    Puszillak:Rowena

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy segített, nagyon szívesen. Akkor jó tanulást :D

      Törlés
  4. Most, hogy ezt leírtad, jóval kevésbé utálom a tanulást.
    Jó tippeket mondtál, nem csak a sablonos "kapcsold ki a telód, ülj le időben, írd fel mindig a házit" cuccmákok.
    Nagyon tettszett :)
    Kim

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, és hogy segíthettem :)

      Törlés