Ezt álmodtam (JRen fanfiction)

Hosszú, szőke hajába túrva csókoltam testének minden porcikáit. El sem hittem, hogy ez talán a valóság, sőt, hogy pontosabban fogalmazzak; tudtam, hogy álmodok. Tudtam, hogy Ren a szomszéd szobában húzza a lóbőrt, sőt, talán még horkol is hozzá, mégis, titokban besettenkedik a fejembe, hogy éjszakánként megőrjítsen.

Csapzottan ültem fel az ágyamban, fekete hajamba túrva, amitől az csak még jobban összekócolódott. A takaró lerúgva, a kispárna a szoba másik végében, a ruháim… Nos, a ruháim sehol. Ádámkosztümben fetrengtem a lepedőn, noha száz százalékig biztos voltam benne, hogy pizsamában feküdtem le.

 - A francba már, hogy mindig ez történik – morogtam az orrom alatt, miközben a lehető leghalkabban próbáltam összeszedni a gönceimet, hogy Baekho ne ébredjen fel. Kilopakodtam a szobából is, majd – azt feltételezve, hogy nincs ébren senki – a cuccaimmal a kezemben a konyhába mentem.

A feltételezésem téves volt. Sőt, ennél rosszabbul nem is gondolhattam volna, ugyanis Minki ott üldögélt a pulton.

 - Á, Jonghyun, ébren vagy? – kérdezte, rám mosolyogva, ami mikor lentebb csúszott a pillantása, szinte azonnal lehervadt az arcáról. Elvörösödve rejtette tenyerébe arcát, én pedig még mindig lefagyva álltam az ajtóban. – Hyung… Felöltöznél? – szólalt meg motyogva, szinte alig hallhatóan.

Várjunk csak… Az addig oké, hogy én szégyenlős vagyok, és nem szeretek pucéran mászkálni a lakásban, de Minhyuntól nyáron ez nagyjából megszokott. Akkor neki mégis mi a baja?

 - Ó. Igen, persze, azonnal, már itt is vagyok – feleltem, majd a fürdő irányába rohantam, ahová be is zárkóztam.

Az álmom és Ren együttes hatása felzaklatott. Hátamat nekivetettem az ajtónak és lecsúsztam a hideg padlóra. Arcomat kínosan nevetgélve hajtottam felhúzott lábamra.

 - Ilyen nincs… Lehet ez még ennél is kínosabb? – suttogtam magam elé. Pár percig csak üldögéltem a hideg járólapon, még az sem érdekelt, hogy felfázhatok. Próbáltam összeterelni a gondolataim egy kupacba, és elzárni valahol az agyam mélyén, hogy még véletlenül se legyen árulkodó a viselkedésem Minkinek.

Mikor kiléptem a helyiségből, immár teljesen felöltözve, ő még mindit ott ült, és láthatóan nagyon gondolkozott valamin. Amint felpillantott rám, szinte azonnal pirulva le is hajtotta a fejét, mintha neki kéne zavarban éreznie magát az én hülyeségem miatt.

 - Nem tudsz aludni? – kérdeztem végül, miközben elővettem a tejet a hűtőből. Töltöttem neki is, és magamnak is egy pohárral, az övét a kezébe nyomtam, majd én is odatelepedtem mellé.

 - Furcsa álmom volt – vont vállat, majd belekortyolt az italba. Szőke haja eltakarta az arcát, ahogy előrébb dőlt, egy kicsit, és letette a tejet.

 - Mit álmodtál? – Kíváncsi voltam, vajon mi zaklatta fel annyira, hogy kint üldögéljen a konyhában, egyedül merengve.

 - Nem érdekes – tagadta meg tőlem a választ, amivel még jobban felkeltette az érdeklődésem. Felvont szemöldökkel bámultam a tincseivel eltakart arcát, de nem nézett rám.

 - Engem azért érdekelne – mosolyodtam el szélesen. – Ha te elmondod, én is elárulom, miért nem tudok aludni – dobtam be a csalit, bár nem voltam biztos benne, hogy betartom a szavam.

Válasz helyett mélyen a szemembe nézett. Álltam a tekintetét, de szinte vonzott magához. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz, mint az álmomban, a végén pedig…

Megcsókolt. Ő csókolt meg engem, még csak nem is én kezdeményeztem. Ajkaink vad táncot jártak, én pedig magamhoz húzva túrtam a hajába. Nyelvünk csatát vívott egymással, míg végül, szenvedélyesen eltöltött percek után, levegőhiány miatt váltunk el.

 - Ezt álmodtam – nevetett rám halkan, én pedig viszonoztam a mosolyát. – Most te jössz.

 - Én is. Majdnem ugyanezt…