Talán ti is... (Seungjun&Heejun&Jihun)

Ha az ember meleg társkeresőn szeretne ismerkedni, az egy eleve elvetélt ötlet. Főleg akkor, ha ennek a bizonyos személynek nem jutott a „csak szex”-felfogásból, amikor a tulajdonságokat és a gondolkodásmódot osztották. Igen, ez lennék én. Park Seungjun, akit a legjobb barátja, Youjin sikeresen rávett arra, hogy megpróbáljon összeszedni valakit az interneten. Mint kiderült, már profilt sem kellett csinálnom, ugyanis az én drága Inseonggommal együtt, létrehoztak nekem egyet. Aha. Ebben csak az a vicc, hogy „a fiók keletkezésének dátuma: 2016. 05.22”. Ami több mint egy éve volt.

Mindenesetre nem akadtam fent a dolgon, úgy voltam vele, hogy adok neki egy esélyt. Nos, ez talán egy hónapig tartott, ugyanis legtöbbször a beszélgetés addig sem jutott el, hogy megkérdezzem az illető korát, vagy foglalkozását, mert szemben találtam magam egy képpel a farkáról. Általában ez az a pont, ahol bezárom a chat-ablakot, de van, amikor még ez előtt elegem lesz, és kikapcsolom a francba.

Viszont – nagy meglepetésemre – egyik nap egy koreai srác írt rám. Furcsán jól is alakultak a dolgok, megtudtam, hogy Heejun a neve, huszonegy éves, és imád gitározni. Le is beszéltük az első randit, ami nagyon jól sikerült, még egy következő alkalmat is megbeszéltünk. Nagyon megkedveltük egymást, azonban nem esett szó arról, hogy folytatjuk-e a böngészést a társkeresőn, vagy sem. Számomra alap volt, hogy minden bejövő üzenetet elutasítottam, most, hogy volt valaki, akivel komolyabban találkozgattam.

Egy kávézó teraszán üldögéltünk, jót beszélgettünk, sztorizgattunk, elmeséltük, mi történt a munkahelyen. Gyakran pillantgatott az órájára, de nem gondoltam semmi rosszra, talán csak megbeszélése van, és majd úgyis elköszön, mikor itt az ideje.

Egyik pillanatról a másikra történt minden: leült az asztalnál álló harmadik székre egy szőke hajú, nálam talán öt centivel alacsonyabb, vékony férfi. Velünk nagyjából egykorú lehetett, és láthatóan nem érezte kínosan magát a társaságunkban. Heejun nagyon megörült az érkezésének, azonnal felpattant, és megölelte.

 - Jihun! – kiáltotta, így már a nevét is megtudhattam. Furcsán éreztem magam, mint akinek nem itt lenne a helye, amikor az újonnan érkezett kedveskedően végigsimított a randipartnerem derekán.

 - Seungjun, őt itt Jihun – mutatta be nekem az ismeretlent, mire felkeltem, és kezet nyújtottam neki. – Most ért vissza Angliából pár napja – mondta, miközben a másik is felállt, és megrázta a kinyújtott jobbomat.

 - Örvendek, Park Seungjun – mutatkoztam be illedelmesen.

 - Kim Jihun – viszonozta, majd ismét helyet foglaltunk.

Ezután a külföldi kalandok kerültek elő témaként, én pedig figyelmesen hallgattam. Bosszantott, hogy Heejun rászervezett a programunkra, azonban kíváncsi is voltam arra, aki ilyen boldog mosolyt varázsolt az arcára.

Azt ugyan nem mondhattam még, hogy beleszerettem, de elég erős érzések kötöttek hozzá ahhoz, hogy féltékeny legyek, akárhányszor úgy nézett rá, és akárhányszor ez a pillantás viszonzásra lelt.

Egyetlen pillanatra sem érezhettem magam elhanyagoltnak, hiszen a szőke újra és újra kikérte a véleményem a dolgokról, kérte, hogy meséljek magamról, és úgy éreztem, meg akar ismerni. Természetesen, mivel kérdezett, én válaszoltam, de egyszer sem többet a kelleténél.

 - Egyébként… - szólaltam meg tétován, elvégre én sem voltam biztos benne, hogy tudni akarom-e a választ a kérdésemre. – Ti hogy ismerkedtetek meg?

Egymásra néztek, Jihun kérdően felvonta a szemöldökét, Heejun pedig kínosan felnevetett.

 - Tudod, az úgy volt… - kezdett bele nevetgélve a partnerem, de a szöszi közbevágott.

 - Egy társkeresőn.

Mellbevágott a válasz, de hiba lenne azt mondani, hogy nem számítottam rá. Elvégre nem tisztáztuk a randizgatásunk feltételeit, nem állapodtunk meg abban, hogy ne ismerkedjünk közben.

 - Oh… - akadt el még a szavam is. Nem igazán tudtam mit kezdeni a helyzettel, így inkább felálltam a székről, és a zakómat a karomra téve leraktam a kávé árát az asztalra. – Azt hiszem, akkor most jobb, ha én megyek – köszöntem el tartózkodóan, majd angolosan távoztam. Még hallottam, ahogy a magasabb kérdőre vonja a partnerem, hogy miért nem mondott el nekem valamit, de a többi már nem érdekelt.

Hazamentem, a Youjinnal és Inseonggal közös lakásunkba, amit együtt béreltünk Szöul külvárosában. Beszámoltam nekik a csalódásról, amit a találkozó okozott, és a harmadik kerékről, aki valójában elég szimpatikusnak tűnt, csak a szituáció nem volt megfelelő. Egyetértettek velem abban, hogy ez valóban nem volt fair Heejun részéről, majd be is fejeztük a diskurzust erről, sokkal kellemesebb témákat vetve fel.

Napokig nem hívtam fel, és ő sem keresett engem. Legalább egy magyarázatot elvártam volna, még ha talált is magának mást, de úgy tűnik, manapság ilyenben már hiába reménykedem.

Aztán körülbelül egy hét múlva megtörtént a csoda. A telefonom megcsörrent, én pedig oda sem figyelve, ki hív, egyszerűen felvettem.

 - Igen, tessék? – szóltam bele, miközben egy papírt töltöttem ki.

 - Heejun vagyok. Tudunk beszélni? – Kezemben megdermedt a toll, ahogy meghallottam a hangját, majd ráillesztettem a kupakot, és félretettem.

 - Hogyne – feleltem szinte azonnal, semleges hangon.

 - Ne haragudj a múltkoriért, nem így terveztem. El akartam mondani, hogy beszélgetek Jihunnal, csak aztán sosem volt megfelelő az alkalom, és amikor hármas randit szerveztem… - magyarázkodott volna tovább, de félbeszakítottam. Felháborított, hogy egy ilyen dolgot nem beszélt meg velem, főleg úgy, hogy én is a részese voltam a dolognak.

 - Álljunk csak meg egy pillanatra. Te milyen hármas randiról beszélsz? – kérdeztem tanácstalanul, mikor eljutottak a tudatomig a szavak.

 - Hát tudod… Úgy gondoltam, hogy mivel én kedvellek mindkettőtöket, talán ti is kedvelnétek egymást… - tétovázott, én pedig hitetlenül felnevettem.

 - És? Nem kéne választanod? – Hangomba akaratlanul is kissé gunyoros él vegyült. – Ne haragudj – kértem azonnal bocsánatot, mikor ráeszméltem, milyen idiótán viselkedtem.

Talán írható a kétségbeesés számlájára, hogy végül igent mondtam erre az egészre. Annyira féltem, hogy nem találok hozzám való párt, hogy bármit megtettem volna Heejunért. Még osztozkodni is hajlandó voltam, ha arra kér, vagy megkedvelem inkább Jihunt, csak ne veszítsem el.

Bár akkor nem gondoltam volna, hogy ilyen jól alakul az egész. A szőke nem csak szimpatikusnak tűnt, hanem egy nagyon kedves, és értő lélek rejtőzött benne, aki elég hamar megszerettette magát velem, és szerencsére az érzés kölcsönös volt. Egymással is legalább annyi időt töltöttünk végül, mint a triászunk harmadik tagjával, sőt, a legjobb barátaim attól tartottak, hogy lecserélem őket, amikor közel fél évvel később bejelentettem, hogy mi hárman összeköltözünk. Ennek a veszélye mondjuk nem fenyegetett, elvégre ők ketten azok, akiket gyerekkorom óta ismerek, és akik először tudták meg, hogy meleg vagyok.

 - Jihun, idehoznád nekem a távkapcsolót? – nyúltam szenvedősen az említett tárgy felé, amikor a szőke belépett a nappaliba. Elég ziláltnak tűnt, a nyakkendője kioldva lógott a nyaka körül, az érzékeny bőrön pedig egy nagy, piros folt éktelenkedett.

 - Nesze, itt van – dobta oda nekem, és így, hogy megszólalt, hallottam, hogy még mindig kicsit piheg. – Mennem kell dolgozni, figyelnél rá? – mutat a háló felé, mire hangosan felnevetek.

 - Menj a fürdőbe, és kenj fel egy kis korrektort, hogy ne látszódjon annyira – húzom végig körkörösen a nyakamon az ujjamat, mire elvörösödik.

 - Ennyire látszik? – kérdez vissza, mire vigyorogva bólogatok. – Remélem este már elég fáradt lesz ahhoz, hogy én is aludhassak kicsit – morgott kicsit, célzatosan rám, majd a szoba felé mutatva.

 - Gondoskodom róla – ígértem, majd csatornát váltottam. Még egy jó fél órát néztem a tévét, és csak azután csatlakoztam az ágyban szunyókáló Heejunhoz. – Ébresztő, ki fog így aludni éjszaka? – noszogatom kissé, mire csak annyit morog, hogy „Nem én.”